oxigen_logo

Miért titkoltuk az eredményeket?

A stabilizált folyékony oxigén olyan újdonság a táplálékok sorában, hogy nagyon sokan hitetlenkedve tekintenek erre a táplálékra. Pedig a fontosságát senki nem vitatja.

Már közel 19 éve ismerem használom és terjesztem a stabilizált folyékony oxigént. Azonban 2000-ben megismert és forgalmazott oxigént egy cégtől szereztem be. Az akkori tapasztalatok lassan értek be. Nem tudtuk milyen irányban induljunk el Csak a homályban tapogatóztunk.

De a családon belül és a híres sportolók esetében rendkívüli eredményeink voltak. Majd a forgalmazó cég megemelte az oxigén árát 55-57 szeresére. Ezt követően már csak az édesanyámnak adtam, aki élete végéig fogyasztotta.

Ekkor döntöttem. Egyszer majd én szerzem be a terméket, és csak az oxigénnel foglalkozom. Ennek az ideje 2016-ban jött el, és mélyen beleástam magam ebbe a témába. Már csak azért is mert 2014-ben feleségemmel együtt megírtuk a Dr. Tiszta Víz című könyvünket, és adott volt a téma, és a feladat is.

Eleinte amerikai tapasztalatokat tanulmányoztam valamint az oxigénnel kapcsolatos kutatásokat. Emiatt a 2017-es és a 2018-as év azzal telt el, hogy kerestem az irányt: merre induljak el?

Abban is biztos voltam, amíg nem lesznek itthon nagyon sok és különleges tapasztalatok, fogyasztói visszajelzések addig nem fog elterjedni a termék használata. Ma már az új csodaszerekkel kapcsolatban mindenki szkeptikus, teljesen jogosan. Itt van például az az általános vélemény, hogy az oxigénnel (O2) nem lehet dúsítani a vizet, mert nem elegyedik a víz az oxigénnel. És ebben teljesen igazuk van. Fizikai formájában az oxigén (O2) nem keveredik a vízzel. Mert az oxigén vagy nyomással, vagy fagyasztással fogható meg, azonban ha a nyomás, vagy az alacsony hőmérséklet megszűnik, az oxigén elillan. Erről előző alkalommal már volt szó.

Azzal is tisztában voltam, hogy minden tapasztalatnak hitelesnek kell lennie. A fogyasztó vagy írásban, vagy videón, vagy hangüzenetben kell, hogy elmondja a tapasztalatát, és azt szükség esetén bemutathassam, bizonyíthassam. Ha ez nem történik meg, azt nem adhatom közre.

Így minden fogyasztói véleményről a fenti módozatokban van valamilyen bizonyíték.

Az egyik történet egy egészségnapon kezdődött. Összegyűltek sok százan, és a szervezők felkértek egy rögtönzött beszédre, és néhányan felfigyeltek arra a szóra, hogy Stabilizált Folyékony Oxigén. Egyik ismerősöm jelezte, hogy egy barátnőjének komoly problémája van és kipróbálnák az oxigént. Annyit mondtam, meg lehet próbálni, de ne várjanak csodát. Az alábbi történetet mondta el Erzsike akivel az oxigén használata után 3 hónappal találkoztam, és azóta is jó kapcsolatot ápolok vele.

„Az orrom jobb oldali részéről egy bőrrákos daganatot operáltak ki. Ezt követően egyre több vörös folt jelent meg az arcomon, és mind jobban fájt. Semmilyen bőrgyógyász által felírt szer, krém nem segített. Ekkor kezdtem használni külsőleg az oxigént. Azt a tanácsot kaptam, hogy egy vatta labdacsra tegyek az oxigénből és ragasszam fel a foltokra. A fájdalom rövid időt követően enyhült, majd elmúlt. Egy hét elteltével a foltok elhalványultak, 10 nap múlva teljesen letisztult az arcom. Mind a mai napig használom az oxigént vízbe cseppentve, valamint kívülről az arcomra fújva, mert megszépíti a bőrömet.”

Cs. Kálmánné Erzsike, Budapest

A másik eset az azért volt rendkívüli, mert sok „véletlen” epizód alapján jött létre egy különleges eredmény. Lacival már régóta tervezgettük, hogy majd elkezdi forgalmazni a termékünket. Sokat beszélgettünk arról, hogy mennyire elkötelezettek az üzleti partnerei a bio termékek iránt. Szeretik azt ha a bőrre jó hatással van az anyag amit használnak, biztonságos, és extra eredményeket kaphatnak a használatával. Laci több nagyon jó nevű kozmetikai termékek gyártóinak is üzletkötője. De ez a tervezgetésünk elhúzódott legalább fél évig is. Majd 2018 december 11.-én azt mondtam neki. Itt van egy doboz oxigén, vidd haza, és kínálgasd az ügyfeleidnek!

És ekkor ért sokat az, hogy az USA-ban lévő tapasztalatokat ismerve elmondtam egy esetet, amelynek a lényege ez volt:

„…forró zsír loccsant a kezemre, stabilizált oxigént használtam egy gyapot labdacson, amíg el nem mulasztotta az égési fájdalmat kb. 15 perc alatt. Minden fájdalom elillant és nem maradt heg a kezemen.”

R. E. UT, U.S.A.

És itt szeretném elmondani, hogy nem tudjuk ki volt az a személy aki elmondta, és utána sem tudunk nézni annak, hogy ez igaz volt vagy nem, de feltételezzük, hogy igaz, azért került be az esetek közé.

De!!!

És ez a legfontosabb. Azt megtudhattuk, hogy égésre lehet használni az oxigént, és nagy valószínűséggel jó hatással lesz az égett felületre. Az összes amerikai tapasztalatot csak és kizárólag arra használjuk fel, hogy ki mire használta, és ezekre a problémákra mi is használhatjuk.

Ennek a történetnek akkor nem volt nagy jelentősége, hiszen ezt egy háziasszony mondta, és nem gondolhatta egyikünk sem, hogy Laci majd ezeket a tapasztalatokat hasonló módon fogja bárkinek is továbbadni. Ennek a történetnek az elmondására egy belső hang késztetett. Ennek az amerikai történetnek abból a szempontból volt jelentősége, hogy égésre nagyon hatékonyan lehet használni, és Lacinak ez ott csengett a fülében.

Az eset azért is különleges, mert egy ember testén két különböző helyen lévő égési sérüléseit két különböző módon kezelték. Az eredmény megdöbbentő! Erről az eseményről több kép is készült a gyógyulási szakasz különböző időpontjaiban.

A dráma ezután kezdődött! Az igazi jelentősége akkor volt amikor a története szerint a kórházi ágyon feküdt éjjel egy órakor. Hirtelen bevillant neki amit mondtam. Innen már mondja el ő mi történt vele.

„Közeledett a karácsony, ezért gőzerővel akartam elvégezni még a legfontosabb tennivalókat a házunkon, mivel nagy építkezésben voltunk. Hazaérve a munkából (2018. dec. 18-án) pur habot nyomtam az ajtók és ablakok melletti résekbe. Már 4-5 adagot kinyomtam, amikor hirtelen felrobbant valami, és láttam, hogy ég a ruhám. Kirohantam a házból levegővétel nélkül, és letéptem magamról az égő ruhámat. A fájdalmat alig bírtam elviselni, csak nyögtem. Akkor döbbentem rá, hogy súlyos lehet a helyzet, amikor a csuklómon lévő bőr elfordult, és azt vissza tudtam fordítani az eredeti helyére.

A feleségem azonnal a kórházba hajtott velem. Megégtek a kezeim, és az arcom is. A fájdalom miatt képtelen voltam aludni. Éjfél tájban bevillant az agyamba az a történet, amit az ismerősöm mesélt egy nőről, akinek forró olaj fröccsent a kezére főzés közben, amelyre azonnal oxigént spriccelt. A fájdalma hamar megszűnt (kb. 15-20 percen belül), és az égett bőrfelület rövid időn belül hegesedés nélkül gyógyult meg. Ezt elmondtam a feleségemnek, aki azonnal hazarohant az oxigénért, amit pár napja kaptam az ismerősömtől. Ráfújta az arcomra. A kezemre nem tudott fújni, mert jó vastagon bekenték kenőccsel, és be is kötötték.

Másnap a saját felelősségemre hazajöttem a kórházból, mert azt gondoltam, hogy nem tudnak többet tenni értem annál, mint amit már eddig is megtettek. Otthon a barátok, a rokonok, és az üzletfelek is vártak.

A feleségem óránként fújt az arcomra az oxigénből, és éreztem, hogy enyhül tőle a fájdalmam. A körülöttem lévők pedig ezt mondták: Te, látom, ahogy egyre kisebbek lesznek a hólyagok!!

Szorongtam belül amiatt, mi lesz ha letörik a fülem, mint egy ismerősömnek? Mennyire marad torz az arcom? Utólag tudtam meg a dokitól, hogy az életemet annak köszönhetem, hogy levegő vétel nélkül rohantam ki a házból.

Hálás vagyok, hogy az arcom 1 hónap alatt teljesen meggyógyult, és a vonásaim felismerhetők maradtak. A kezem még nagyon érzékeny, húzódik rajta a bőr, és most már azt is tudjuk oxigénnel kezelni. Látványos különbség van az arcom és a kezem gyógyulása között. Az oxigénnek köszönhetem, hogy torzulás és hegesedés mentes maradt az arcom. Nem merek belegondolni abba, mi lett volna, ha nincs nálam akkor oxigén.

Hálás vagyok Isten gondviseléséért, hogy a baleset előtt néhány nappal az ismerősöm odaadta nekem a kezdő csomag oxigént, hogy forgalmazhassam.”

F. László, Kalocsa

A végére egy válasz a címhez. Nem titkoltuk az eredményeket, csak kivártuk, hogy saját termékünkkel legyenek olyan tapasztalatok, amelyek másoknak is reményt adnak.