A szájüreg védelme nemcsak a fogaink egészsége szempontjából fontos. Mivel a felső légutak részét képezi, a tüdő védelme már a szájüregben (és az orrüregben) elkezdődik. Az emberi test számára a tüdő egy nélkülözhetetlen szerv, amely az életet biztosítja az oxigén felvételével és a szén-dioxid leadásával, így védelme elsődleges érdekünk.
A levegő útja
A tüdőbe áramló levegő útja több állomáson is keresztülhalad. Amint a levegő elhagyja a szájat vagy az orrot, keresztülmegy az orrgaraton, a szájgaraton, a gégén, a légcsövön, majd hörgők és hörgőcskék rendszerén áthaladva a levegő felmelegszik és tisztul, míg végül eléri a többszáz millió tüdőhólyagocskát, ahol a gázcsere lezajlik. Az oxigén innen kerül a vérbe, majd pedig eljut a sejtekhez. Ez egy nagyon bonyolult és hihetetlenül jól megtervezett folyamat!
A sejtekhez eljuttatott oxigén rendkívül fontos, hiszen a mitokondriumok a tápanyagot csak oxigén jelenlétében égetik el, hogy a sejtműködéshez szükséges energiát előállítsák. Ez a folyamat szén-dioxid és víz termelődésével jár, amiből a test a vizet felhasználja, viszont a szén-dioxid kilökődik a sejtekből. A vér gyorsan begyűjti ezeket a molekulákat és visszaszállítja a tüdőbe, ahonnan kilégzéssel távoznak.
A belélegzés során elkerülhetetlen, hogy baktériumokat is be ne lélegezzünk. Ezek az apró organizmusok szeretik a sötét, meleg és nedves helyeket, ahol könnyen tudnak szaporodni. Elvándorolhatnak a tüdő azon nagy kiterjedésű területeire, amelyeket ritkán használunk. Meglepő módon sokan elfelejtenek igazán mélyen hasizom bevonásával lélegezni, ami által megnő a mellkas térfogata és a belélegzett levegő mennyisége is. Ha naponta több alkalommal is átmossuk ilyen mély lélegzésekkel a tüdőnket, sok felső légúti megbetegedéstől megkímélhetjük magunkat.
A tüdő védelme
Testünkben számos védőmechanizmus működik a tüdő megvédése érdekében. A levegőt általában az orrunkon keresztül vesszük fel, ahol a kórokozók legnagyobb részét az orrszőrök felfogják. A levegő még az orrüregben felmelegszik és megnedvesedik, hogy a hideg és száraz levegő ne ártson a tüdőnek. Az orr és a torok hátsó részénél a levegő a garat- és torokmandulákhoz érkezik, amelyek az immunrendszerhez tartoznak. Felismerik és elpusztítják a vírusokat és baktériumokat. A légzőszervek belső falain is rengeteg nyálkaképző sejt található, ami megköti a levegőből bejutó szennyező részecskéket, és a csillószőrök segítségével visszajuttatja a légutak felsőbb részeibe. A test a köhögés vagy tüsszentés által is rengeteg szennyeződést és port távolít el magából, amelyek majdnem hangsebességgel távoznak az orron és a szájon keresztül!
Nagyon fontos, hogy rosszul szellőztetett helyiségben ne tartózkodjunk sokáig, mert azok kedveznek a baktériumok szaporodásának, megnövelve a betegségek kockázatát is. Életbevágóan fontos, hogy mindig friss és tiszta levegőt juttassunk a tüdőbe, ellátva bőven oxigénnel, és gyakori, mély lélegzetekkel tisztítsuk meg, ugyanis a test pótolhatatlan része!
Leggyakoribb tüdőbetegségek
Tüdőgyulladás (pneumonia)
A tüdőgyulladás az egyik leggyakoribb légzőszervi megbetegedés, amely még napjainkban is sokak halálához vezethet. A kialakulásáért legtöbbször bakteriális1 vagy vírusos fertőzés felelős, de más okok is állhatnak a háttérben: gomba, parazita, szennyező anyagok, bizonyos gyógyszerek vagy autoimmun betegségek.
A tüdőgyulladás évente körülbelül 450 millió embert érint – ami a világ összlakosságának 7%-át jelenti – és körülbelül 4 millió halálos áldozata van. Bár a 19. században még egy rendkívül súlyos betegségnek számított kevés túlélővel, az orvostudomány fejlődésével és az emberi test működésének megértésével a 20. században megnőtt a túlélés esélye. Azonban a nagyon idős emberek, a nagyon fiatalok és a krónikus betegek esetében a tüdőgyulladás továbbra is az egyik fő halálozási ok.2 Jellemző tünetei közé tartozik:
- a köhögés,
- a mellkasi fájdalom,
- a láz
- és a légzési nehézségek (fulladásérzet).
A tüdőgyulladást nehéz elkülöníteni a többi megfázásos tünettől és az influenzától, aminek egyébként is kísérőjelensége lehet a tüdő megbetegedése. Nem mindegy, hogy a megbetegedés vírusos vagy bakteriális eredetű. Bakteriális fertőzésnél magas láz a jellemző (kivétel az időseknél), illetve nem fehér, hanem sárgás-zöldes köpet figyelhető meg. A vírusos fertőzés esetében arra kell odafigyelni, hogy ne alakuljon ki egy másodlagos bakteriális felülfertőzés, mert az nagyon meg tudja terhelni az ember védekezőképességét. Az antibiotikumos kezelés csak bakteriális fertőzés esetén használ, vírusos eredetű megbetegedésnél csak többet ártunk vele, hiszen a vírusok ellen nem használ.
A tüdőgyulladásnak van egy atípusos formája is, amely eltér az átlagos tünetektől pl. nem jár lázzal, ami megtévesztő lehet sok esetben. Súlyosabb formájában eszméletvesztés, légzési és keringési elégtelenség is előfordulhat, ami már orvosi beavatkozást igényel. Leginkább az idősek, a krónikus betegségben szenvedők és a gyenge immunrendszerű személyek vannak veszélyeztetve.
Általában iskolában, munkahelyen és edzőteremben fertőződik meg az ember, de súlyosabb esetben a kórházban (intenzív osztályon) is elkapható. Ez utóbbival különösen kell vigyázni, mert súlyos lefolyású és nehezen kezelhető lehet. Szintén nagyobb a kockázata a tüdőgyulladás kialakulásának azoknál a személyeknél, akik ipari vegyszerekkel, gázokkal foglalkoznak. Ha valami miatt egyszerre nagyobb mennyiséget lélegeznek be belőlük, erőteljes köhögés után hirtelen légszomj alakulhat ki náluk, amelynek szövődménye tüdőfibrózis (krónikus gyulladás a léghólyagocskák és a hajszálerek között) is lehet.
A tüdőgyulladásnak több rizikófaktora is van, ami növeli a kialakulásának kockázatát:
- Életkor: 1 év alatt és 65 év felett
- Legyengült immunrendszer: csökken a védekezőképesség és annak hatékonysága
- Dohányzás: megbénítja és elpusztítja a védekezési képességekkel rendelkező csillósejteket
- Nagy mennyiségű alkoholfogyasztás: gyengíti az immunrendszert
- Kórházi kezelés az intenzív osztályon: a lélegeztető gépre kötött betegek esetében akadályozva van légutak védekező mechanizmusa (pl. köhögés)
- Légszennyeződés: a tüdő gyulladásához vezethet, csökkentve az öntisztító mechanizmust
- Műtét vagy traumás sérülés után: a kórokozók felhalmozódhatnak a légutakban.
A tüdőgyulladás kezelése során érdemes csak a nagyon magas lázat csillapítani (hűtőfürdővel, hideg vizes borogatással), ugyanis a test a megemelt hőmérséklettel küzd a problémát okozó kórokozók ellen. Ilyenkor rendszeresen pótolni kell a folyadékot, mert az izzadással sok vizet veszít a szervezet, ráadásul a víz hígítja a légutakban keletkező váladékot. Lázas beteg esetén ajánlott a hideg (vagy szobahőmérsékletű) szénsavmentes folyadék és levesek bevitele. A felköhögött köpetet érdemes nem lenyelni, mert az állaga miatt megterhelő a gyomor számára, és sokszor ki is hányja a beteg. Vírusos tüdőgyulladásnál (de más eredetű probléma esetén is) nagyon ajánlott a vitamindús étrend és sok pihenés. 3
Antibiotikumos kezelést a bakteriális eredetű megbetegedésnél használnak, illetve ha a pneumóniát tüdőtályog is kíséri. A tüdőtályog egy gennyel teli üreg, ami esetén a köpet is bőségesebb, gennyes állagú. Ha nem történik meg a helyreállítása az antibiotikumos kezelés során, akkor az orvosok sebészeti beavatkozás mellett döntenek.4
Tüdőfibrózis
Egy ritkábban előforduló légzőszervi betegség, amely főként az idősebb férfi korosztályt érinti. Láthatatlanul indul tünetek nélkül, amíg nehézlégzés és száraz köhögés nem lesz megfigyelhető. Ekkorra már a tüdőszövet megkeményedik és az érintett területen akadályozva lesz a gázcsere folyamat. A köhögést nem kíséri köpettermelés, viszont sokszor jelentkezhet mellkasi fájdalom. A betegség előre haladásával egyre komolyabb tünetek jelennek meg: kék ajkak, átlátszó (nem szép rózsaszín) körmök és merev ujjak.
A betegség kiváltó oka legtöbbször bakteriális vagy influenza által okozott tüdőgyulladás, de kialakulhat különböző vegyi anyagok (porok, gázok, füstök) nagy mennyiségű belégzése esetén is. Kötőszövetes elváltozás bizonyos gyógyszerek, krónikus szív- és vesebetegségek, valamint autoimmun betegségek hatására is kialakulhat.
A dohányzás elhagyása nagyon ajánlott a betegség megelőzése és lefolyása tekintetében is! Súlyos szövődmények is lehetnek, mint szívelégtelenség és idült légzési elégtelenség. A betegség kezelése előrehaladott állapotban már nem könnyű, így érdemes odafigyelni a megelőzésre.5,6
Sok esetben ismeretlen eredetű tüdőfibrózisról beszélünk, amely hátterében genetikai okokat, illetve szennyező anyagok belélegzését sejtetik. A beteg helyzete és életminősége egészséges életmóddal (táplálkozással és mozgással) javítható.7
Tüdőembólia
A tüdőembólia egy gyakori légzőszervi betegség, amelynek kialakulásáért a tüdőartériába kerülő, és ott érelzáródást okozó vérrög (ritkábban zsír, idegen szövet) felelős. A vérrög a véralvadás végső terméke, amelynek életmentő szerepe van a sérülések esetében, viszont trombózis (véralvadási zavar) formájában komoly problémákat is okozhat az érrendszerben.
A betegség súlyossága nagyban függ attól, hogy mekkora ér záródik el, és mekkora tüdőterület esik ki a gázcserefolyamatokból. Tüdőembólia esetében a tünetek gyorsan és erőteljesen kezdődnek:
- Nehézlégzés
- Erős mellkasi fájdalom
- Köhögés véres köpettel
- Izzadás
- Hidegrázás
- Ájulás
A tünetek nem feltétlen jelentkeznek azonnal, általában a láz napokkal később alakul ki. A két főartéria elzáródása azonnali halálhoz vezethet, azonban ez nagyon kevés eséllyel szokott bekövetkezni. A betegség kezelése során fontos az oxigénellátás és fájdalomcsillapítás. Mivel véralvadási zavar áll a kialakulás hátterében, így a vért hígítani kell azáltal, hogy bőséges vizet fogyaszt a beteg. Az ülő életmód vagy munka nagy kockázati tényezőnek számít. A legkönnyebben rendszeres mozgással előzhető meg a kialakulása, ugyanis a mozgás nagyon jó keringésjavító módszer.8
COPD tüdőbetegség
A krónikus obstruktív tüdőbetegség (COLD/COPD) vagy légúti szűkület az egyik leggyakrabban előforduló betegség, mely a légutak szűkületéhez vezet és légszomjat okoz. Az asztmával ellentétben a szűkület nem visszafordítható és az idő múlásával rosszabbodik, ezért rendkívül fontos a megelőzése, valamint a korai kezelése.
A betegség következménye a krónikus bronchitis (idült hörgőgyulladás) és a tüdőtágulás (emphysema). Hörgőgyulladás esetén a tüdőnyálkahártya és a csillószőrök megbénulnak, tüdőtágulásnál viszont az oxigént felvevő és szén-dioxidot leadó léghólyagocskák pusztulása következik be. A COPD betegség visszafordíthatatlan károkat okoz a légzőfelület csökkentésével. A COPD főbb tünetei:
- Nehézlégzés
- Sípoló légzési hang
- Fizikai terhelésre jelentkező fulladás, légszomj
- Kínzó köhögés
- Köpetürítés
- Fáradékonyság
A COPD tüneteiben hasonlít az asztmára, de a két betegség között jelentős különbségek vannak. Asztmás beteg esetén a nehézlégzés rohamszerűen jelentkezik, COPD-nál viszont folyamatos a tüdőkapacitás csökkenése. Míg az asztma idős korra enyhülhet, a COPD egyre rosszabb állapotot kényszerít ki a tüdőállomány pusztulása miatt.
Mi vezet mégis a légutak szűküléséhez? Ha a hörgők és a hörgőcskék állandóan be vannak gyulladva, a légutak felületén található hámréteg megvastagodik és elkezdi szűkíteni a légutakat. A nyáktermelés ezt a folyamatot csak tovább rontja. A tüdőben fennálló gyulladások ráadásul mozgásba hozzák a tüdő falósejteket, amelyek károsítják a tüdő szövetét. A léghólyagok károsodásával csökken a tüdő rugalmassága is, csökkentve a levegő kiáramlását. A nehezebb kilégzés miatt elhasznált levegő visszamarad a tüdőben, ezáltal nehezebb lesz az oxigén bejutása és széndioxid kijutása a szervezetből.
A COPD kialakulásának hátterében főként a dohányzás, illetve más szennyező anyagok okozta károsodás áll. A kor is nagy szerepet játszik a betegség kialakulásában, általában 40 éves kor felett jelentkezik. Több lehetséges szövődmény is kísérheti, illetve kialakulhat a betegség lefolyása közben:
- Légúti fertőzések
- Keringési elégtelenség
- Tüdőrák
- Depresszió
A COPD kezelése elsősorban a tünetek mérséklésére és a további károsodások megelőzésére irányul. A betegség nem gyógyítható, ami azt jelenti, hogy a tüdőkárosodást nem lehet visszafordítani. Ettől függetlenül csökkenthető a különböző szövődmények kockázata, illetve az életminőség is javítható. A megelőzés és a kezelés érdekében is azzal tehetjük a legtöbbet, ha a dohányzást teljesen elhagyjuk! A kezelés részeként gyógyszeres kezelést (hörgőtágítókat, szteroidokat) és oxigénterápiát alkalmaznak. Az antibiotikumokkal a bakteriális fertőzések kockázatát igyekeznek csökkenteni. Ha nem tapasztalható javulás, akkor műtéti eljárás következhet. Egy ennyire súlyos problémát inkább igyekezzünk megelőzni!9
Tüdőtuberkulózis (TBC)
A gümőkór (vagy tuberkulózis) egy bakteriális eredetű betegség, amely nagyrészt tünetmentességet produkál. Ilyen esetekben csak szűrővizsgálatok által derül ki a probléma jelenléte. Ugyanakkor komoly megbetegedésről van szó, amely nemcsak a tüdőt érinti, de a test többi részét is megtámadja és megbetegítheti.
A betegség azonosítása nem egyszerű feladat, mivel tünetei általánosak a többi légzőszervi megbetegedéshez képest. Általános tünetei:
- Fogyás
- Verejtékezés
- Láz
- Fáradékonyság
- Légzési nehézség
- Köhögés
- Véres köpetürítés
Manapság már nagyon ritka betegségnek számít, valaha azonban rendkívül halálos kimenetelű volt. Terjedése cseppfertőzés útján zajlik, és főleg azokat a személyeket veszélyezteti, akiknek valamilyen oknál fogva (pl. cukorbetegség) gyenge az immunrendszerük. A TBC-nek rengeteg rizikófaktora van, főleg szociális és környezeti tényezők (pl. alkohol, hajléktalanság, egészségügyben dolgozás, stb.), amelyeket el lehet kerülni.
A betegséget hónapokig tartó antibiotikumos kezeléssel szokták megszüntetni, viszont ez egy kétélű penge. Az antibiotikumok széleskörű és gyakori használata párhuzamosan hozzájárul a rezisztens (ellenálló) fajok elterjedéséhez, ami újabb és újabb járványok bekövetkezését tették lehetővé az elmúlt évtizedekben.10,11
Tüdőrák
A dohányzást megelőzően szinte teljesen ismeretlen betegségnek számított, viszont napjainkban már milliók halálát okozza. A tüdőrák a daganatos betegségek egyik fajtája, amelyen belül is rengeteg daganattípust lehet megkülönböztetni:
- Kissejtes tüdőrák – 15-20%
- Nem kissejtes csoportba tartozó daganatok:
Kialakulásának hátterében megkülönböztetik a belső és külső faktorokat. Általában ez a két típusú tényezők együtthatása az, ami ténylegesen elindítja a rákos elváltozásokat. Belső faktorok:
- Immunrendszer kóros állapota (pl. hátrahagyott sérülés a tüdőben)
- Genetikai hajlam (külső tényezőkre aktiválódnak a mutációk)
Az ún. onkogének a DNS helyreállításáért felelősek, mégis könnyen rákos elfajulást idézhetnek elő a karcinogének (cigi füstben lévő kémiai anyagok) hatására. Ezáltal megindulhat a rosszindulatú daganat növekedése. Külső faktorok:
- Dohányzás: a tüdőrákos betegek 95%-a erős dohányos!
- Levegő szennyezettsége14,15, bizonyos kémiai anyagok (azbeszt, radon, arzén stb.) belégzése
- Alkoholfogyasztás: kémiai rákkeltő anyagok keletkeznek az alkohol gyártása során
- Radioaktív sugárzás
- Táplálkozási szokások: az antioxidáns, sejtvédő hatású anyagok és vitaminok (A-, C-, E-vitamin, szelén) hiánya is megnöveli a tüdőrák kialakulásának kockázatát!16
- Vírusok: humán papilomavírus17; JC vírus18; SV40, BK, citomegalovírus19
A tüdő daganatait két nagy csoportba sorolhatjuk: elsődleges tüdőrák és metasztatikus (áttétből származó) tüdődaganat. Az áttétes tüdődaganat nem közvetlenül a tüdőből származik, hanem egy másik szervben lévő daganat áttéteként jelenik meg a tüdőben (pl. emlőrák).
A tüdőrák korai felismerése nehéz feladat szűrővizsgálat nélkül. Amíg a probléma jelenléte kicsi, addig a beteg is tünetmentesnek érzi magát. Néha előfordulhat köhögés, hőemelkedés és izzadás. Van azonban egy tünetcsoport, amely kimondottan a tüdőrákra tereli a gyanút, a paraneoplasiás tünetcsoport:
- Fáradékonyság, elgyengültség
- Hát- és fejfájás
- Magas vérnyomás
- Csontritkulás
- Érzékeny, könnyen sérülő bőrfelület
- Kezek és lábak zsibbadása
- Köhögés és véres köpet
- Trombózis
Az utóbbi tünet az egyik legveszélyesebb, ugyanis az artériák elzáródásához vezet, aminek következtében légzési elégtelenség alakulhat ki, rosszabb esetben fulladásos halál. Bár ez nem gyakori eset, mégis ez az állapot sürgős sebészi beavatkozást igényel!
Előre haladott stádiumban a daganat már komoly fájdalmakat, nehézlégzést is okozhat. Ha a daganat elhelyezkedése gátolja a levegő áramlását és a gázcsere folyamatokat, akkor szükséges lehet az oxigénellátás pótlására! A tüdőrákot gyakran kíséri tüdőgyulladás is, ami tovább nehezíti a beteg életét.20
A tüdőrák kezelése többféle módon történhet: sebészeti eltávolítás, sugár- és kemoterápia. Az utóbbiak esetében súlyos mellékhatásokkal és a test más szerveinek károsodásával is lehet számolni.21 Mára már egy biztonságosabb módszer is elérhető, az immunterápia. Ennek az a lényege, hogy a szervezet védekező rendszerét felkészítik a rákos sejtek elpusztítására.22
Megelőzés és kezelés szempontjából is a dohányzás azonnali elhagyása ajánlott! A passzív dohányzás ugyanolyan veszélyes lehet, így kerülni kell a dohányfüst nagy mennyiségű belélegzését is.23 Érdemes az égetett szeszek, tömény alkoholok kerülése is, mert ezzel csökkenthetjük a kialakulás kockázatát. Ugyanígy megelőzést érhetünk el a megfelelő táplálkozással is, főleg növényi eredetű ételek fogyasztásával is. 24 Egy amerikai tanulmány kimutatta, hogy a napfény és D-vitamin védelmi hatást lát el a rákos sejtek kialakulásával szemben.25
Ma már új módszerek és eszközök is elérhetők és ismertek a rák elleni küzdelemben. A táplálkozás szerepe óriási jelentőségű a test egészséges működésében és öngyógyító mechanizmusainak működtetésében. Erre jött rá a rák gyógyításával kapcsolatban Dr. William Li is, aki olyan rákellenes ételek fogyasztásával gyógyít, amelyek elvágják a daganatok ellátási vonalait és megsemmisítik azokat.26 A rák elleni küzdelem egy új típusú fegyvere lehet az oxigén is. Egy a Washingtoni Egyetem (Seattle) kutatói részéről készített tanulmány arra mutatott rá, hogy a rák nem képes fejlődni oxigénben gazdag környezetben.27
Koronavírus és a tüdő
Egy magyar orvosokból és szakemberekből álló kutatócsoport tanulmánya alapján28 a SARS-CoV-2 koronavírus nem közvetlenül jut el a tüdőbe, hanem a vírusrészecskék a felső légutakból veszik az irányt az alsó légutak felé idővel. Ez azt jelenti, hogy először a felső légutak fertőződnek meg, és csak később a tüdőbe jutva alakul ki tüdőgyulladás.
Ez egy nagyon fontos felfedezésnek számít, mivel a betegség súlyosbodásának már a felső légutakban gátat lehet szabni egy olyan orrüregben és szájüregben, garatban használható szerrel, ami elpusztítja a vírust.29 Ez már csak azért is elsődleges érdekünk, mivel a koronavírus a teljes tüdőt képes letámadni, ezzel pedig egy elég komoly tüdőgyulladást tud okozni.30 Azonban nem csak magával a tüdőgyulladással kell számolni, hanem egy bakteriális felülfertőződés veszélyével is. Emiatt alkalmaznak antibiotikumos kezelést COVID betegek esetében, de pontosan emiatt az antibiotikum-rezisztencia növekvő fenyegetést jelent a modern orvostudománynak.31
Egy új tünetet is felfedeztek a COVID-19 kapcsán, amely a szájban jelentkezik: az ún. ”COVID-nyelv”.32 Ez könnyen felismerhető a csalánszerű kiütésektől és fekélyektől a szájüregben és a nyelven.33 Egyre több bizonyíték mutat arra, hogy a koronavírus elleni védelem leginkább kulcsfontosságú területe a felső légutak. A koronavírus részecskék a szájnyálkahártyán megtapadnak és próbálnak egyre beljebb hatolni a tüdő fele. A védekezést ezért ezen a ponton kell leginkább biztosítani egy olyan antimikrobális (vírusokat és baktériumokat egyaránt pusztító), fertőtlenítő hatású eszközzel, ami elősegíti a felső légutakban található kórokozók felszámolását!
Összegzés
A tüdő nélkülözhetetlen szervünk a légzés folyamatában, így védelme különösen fontos számunkra. Mivel a levegő a szájunkon és orrunkon keresztül áramlik a tüdőbe, a megfelelő védelmi vonalat már a felső légutakban biztosítani tudjuk a természetes védelmi adottságok kiegészítésével. Minden lélegzéssel apró organizmusok (vírusok, baktériumok, stb.) ezrei, milliói kerülnek szervezetünkbe. Nem mindegyik jelent veszélyt számunkra, de némelyek komoly megbetegedést tudnak okozni – amint fentebb meg is vizsgáltuk a leggyakoribb fertőzéses légzőszervi problémákat.
A tudomány fejlődése és a minket körülvevő világ jobb megértése vezetett olyan hatékony és egyszerű eszközök felfedezéséhez, mint a stabilizált oxigén is. Az oldat az oxigén fertőtlenítő és mikrobaellenes tulajdonságait kihasználva eredményesen képes fellépni a szájüregben megbúvó kórokozókkal szemben és képes megakadályozni, hogy ezek a tüdőbe eljutva elszaporodjanak és komolyabb kárt okozzanak bennünk.
Fogyasztói tapasztalatok:
„1968 januárjában, amikor 41 éves voltam, komoly tüdőembóliában szenvedtem. A kórházban töltött hetek után hazamentem, de soha sem voltam képes olyan sokat végezni, mint azelőtt. 10 perc elteltével mindig meg kellett állnom pihenni. Sohasem tudtam futni, lépcsőn felfelé menni anélkül, hogy ne álltam volna meg és ne pihentem volna. Most néhány csepp stabilizált oxigént szedek naponta háromszor, azóta más ember vagyok.”
M.G. – USA
„Az édesanyámnak a 60-as években TBC-je volt. A betegség következtében egy kis rész elhalt a tüdejéből, és így alacsonnyá vált a tüdőkapacitása. Fáradékony volt, a szíve is gyengébben működött . Vittem neki stabilizált folyékony oxigént, és mondtam, hogy fogyassza naponta. Nagyon jól érezte magát tőle, elmúlt légszomja és a szíve is jól működött.”
G. János, Szentes
1 https://www.medicinenet.com/script/main/art.asp?articlekey=60945
2 George, Ronald B. – Chest medicine: essentials of pulmonary and critical care medicine, 5th ed., Philadelphia, PA: Lippincott Williams & Wilkins, 353. o. (2005)
3 https://www.webbeteg.hu/cikkek/legzoszervi_betegseg/134/a-tudogyulladas-es-tunetei
4 https://www.webbeteg.hu/cikkek/legzoszervi_betegseg/3397/a-tudotalyog-okai-tunetei-es-kezelese
5 https://www.hazipatika.com/betegsegek_a_z/tudofibrozis/771
6 https://www.webbeteg.hu/cikkek/legzoszervi_betegseg/3522/a-tudofibrozis-tunetei-es-kezelese
7 https://semmelweis.hu/mediasarok/2017/09/19/egyre-gyakoribb-az-ismeretlen-eredetu-tudofibrozis-idehaza/
8 https://www.webbeteg.hu/cikkek/legzoszervi_betegseg/4059/a-tudoembolia-tunetei
9 https://www.webbeteg.hu/cikkek/copd/45/a-copd-es-tunetei
10 https://www.webbeteg.hu/cikkek/legzoszervi_betegseg/117/tudotuberkulozis-tbc
11 https://benu.hu/cikk/tbc-mit-kell-rola-tudni/
12 https://www.webbeteg.hu/cikkek/tudorak/349/a-leggyakoribb-daganatos-megbetegedes
13 https://www.webbeteg.hu/cikkek/szovettan/18586/a-tudodaganatok-szovettani-tipusai
14 https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/17432813/
15 https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/17062632/
16 https://www.webbeteg.hu/cikkek/tudorak/350/mi-hajlamosit-a-tudorak-kialakulasara
17 https://cancerres.aacrjournals.org/content/61/7/2799.full
18 https://onlinelibrary.wiley.com/doi/abs/10.1002/path.2188
19 https://www.lungcancerjournal.info/article/S0169-5002(07)00165-1/fulltext
20 https://www.webbeteg.hu/cikkek/tudorak/351/milyen-tunetek-utalhatnak-a-tudorakra
21 https://www.webbeteg.hu/cikkek/tudorak/353/a-tudorak-kezelesi-lehetosegei
22 https://semmelweis.hu/hirek/2020/11/24/a-fejlodo-terapiakkal-halalosbol-kronikus-betegsegge-valhat-a-tudorak/
23 http://jnci.oxfordjournals.org/cgi/reprint/90/19/1440
24 https://www.webbeteg.hu/cikkek/tudorak/354/hogyan-elozzuk-meg-a-tudorak-kialakulasat
25 https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/18079336/
26 https://ed.ted.com/lessons/can-we-eat-to-starve-cancer-william-li
27 https://healthsci.mcmaster.ca/learningtechlab/news/2018/11/25/starving-cells-of-oxygen-help-kill-cancer
28 https://www.nature.com/articles/s41598-020-79985-6
29 https://index.hu/techtud/egeszseg/2021/01/26/a-felso-legutakbol-erkezve-okoz-tudogyulladast-a-koronavirus/
30 Dr. Mortman GWUH – COVID-19 Patient VR Flythrough 2 (Youtube)
31https://www.hazipatika.com/napi_egeszseg/legzoszervi_megbetegedesek/cikkek/ezert_veszelyesebb_ha_a_koronavirus_okoz_tudogyulladast/20210125103521
32 https://www.timesnownews.com/health/article/all-you-need-to-know-about-covid-tongue-the-newest-symptom-of-covid-19-disease-as-per-experts/709517
33https://www.hazipatika.com/napi_egeszseg/belgyogyaszat/cikkek/koronavirus_uj_tunet_jelezheti_a_fertozottseget/20210125114905